Szovjet invázió 1956. Valósága
Kiinduló forrás:
A hadtest a vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve.
A hadtest állományába a 2. és 17. gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő, a 177. bombázórepülő hadosztály, a 20. pontonos hidász ezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek.
A Hullám fedőnevű terv
A hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott:
az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében történő alkalmazására.
A terv a Volna – Hullám – fedőnevet kapta.
A szovjet katonai vezetés október 23-án 20 órakor – egy órával az erre vonatkozó politikai döntést megelőzően – (ez eddig nem volt publikus) riadókészültségbe helyezte a különleges hadtest két gépesített hadosztályát, s parancsot adott, hogy a hadtest főerőivel vonuljon be Budapestre, foglalja el a város legfontosabb objektumait és állítsa helyre a rendet.
A szovjet csapatok október 23-án 22 órakor Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségekből megkezdték a menetet Budapest irányába.
A hadtest vezetésének szűk törzse éjfélkor érkezett Budapestre, és a Malasenko ezredes vezette operációs csoport közvetlen irányításával a szovjet csapatok megkezdték tervezett feladataik végrehajtását.
A szovjet katonai vezetés előtt a helyzet 24-én a déli órákra tisztázódott.
Számukra is egyértelművé vált, hogy a fontosabb objektumok közül több a fegyveres csoportok kezébe került, a rendőrség erői dezorganizálódtak, passzívak voltak, a magyar egységek az aktív harctevékenység folytatására határozott parancsot nem kaptak, és sok katona, illetve néhány szervezett alegység is átállt a felkelők oldalára.
A Budapesten lévő szovjet csapatok létszáma ekkor – október 24-én – még egy hadosztály létszámát sem haladta meg.
A fegyveres felkelők ellen bevetett 6000 szovjet katona, 290 harckocsi, kb. 120 páncélozott szállító harcjármű és 156 ágyú kevésnek bizonyult.
(ez idáig nem volt publikus)
Ezért a szovjet hadvezetés Magyarországra – főerőivel Budapestre – rendelte a Kárpáti Katonai Körzet lövész-hadtestjének állományából a 128. lövész és a 39. gépesített hadosztályt, valamint a Románia területén állomásozó szovjet önálló gépesített hadtest alárendeltségébe tartozó 33. gépesített hadosztályt.
(állománytábla szerint)
Riadókészültségbe helyezték a Kárpáti Katonai Körzet egy vadászrepülő és egy bombázó-repülő hadosztályát is.
(állományába átvezénylésre került egy géppár atom-bomba szállító gép is - a parancsnok (3 évvel ezelőtti) visszaemlékezése szerint fel is szálltak bevetési paranccsal - azonban Románia felett visszafordították őket)
Összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra.
A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat, a bombázó repülők a repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot.
A szovjet politikai és katonai vezetés nem volt felkészülve -
A csomópontoknál mint amilyen a Corvin köz és környéke-, az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Kálvin térig és a Nagy-körúton a Mester utcától a Rákóczi útig a különálló, egymástól többé-kevésbé független felkelő csoportok ellenállási láncolatot alakítottak ki.
(ezek lehetősége valamiért nem szerepeltek a papírtervben annak ellenére, hogy bőséges honvédő tapasztalataik voltak a vezetői - parancsnoki állománynak.)
Október 28-án a forradalom új szakasza vette kezdetét.
A magyar kormány október 28-ai nyilatkozata alapján
a szovjet hadvezetés is elrendelte a tűzszünetet.
A 2. és 33. gépesített, valamint a 128. lövész gárdahadosztályok egységei október 29-én a harctevékenységet beszüntették.
A szovjet csapatok kivonását – a magyar kormány szovjet vezetőkkel történt megállapodásán túl – a különleges hadtest parancsnoka, Lascsenko altábornagy véleménye szerint „a csapatok tétlensége, passzivitása miatt is” végre kellett hajtani.
(ez eddig nem volt publikus)
A szovjet csapatok kivonása terv szerint október 30-án 18 órakor megkezdődött, de a teljes kivonulást csak 31-én a déli órákban tudták befejezni.
A különleges hadtest törzse a Tökölön lévő repülőtérre települt, ahol egy szovjet repülő egység állomásozott.
A szovjet csapatok Budapest határától 15-20 km-re összpontosítási körletet foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyverzetet karbantartották, a személyi állományt, a lőszer-, üzemanyag- és élelmiszer-készleteket kiegészítették.
Döntés az újabb támadásról
Október 30-án a szovjet kormány nyilatkozata, amely szerint új alapokra kívánja helyezni a többi szocialista országgal kapcsolatos viszonyát, még a győztes forradalom reményét táplálta, de már másnap döntés született az újabb támadásról.
A szovjet csapatok bevetésének okairól Hruscsov – 1956. november 2-án – a Titóval folytatott tárgyaláson a következőket mondta:
A Szovjetunió a Magyarországon kialakult eseményeket „semmiképp sem nézheti tétlenül”, mert ha „engednénk, a kapitalisták azt gondolnák, hogy gyengék vagy ostobák [vagyunk], ami egyre megy. A kapitalisták a Szovjetunió határáig tolnák állásaikat. […] jó páran akadnak, akadnának, akik az egész ügyet a következőképpen értelmeznék: míg Sztálin uralkodott, mindenki kussolt, és nem volt semmiféle zűrzavar.
Most, hogy ők [itt Hruscsov egy nagyon csúnya szót használt a szovjet vezetésre] vannak hatalmon, íme, az első vereség, Magyarország elszakadása.
Közben ugyanezek a vezetők Sztálin elítéléséről papolnak!
Hruscsov szerint ezt elsősorban a szovjet hadsereg hányná a szemükre […] Magyarország a Nyugat szövetségeseként már kétszer viselt háborút Oroszország ellen.
A szovjet hadseregben erős a Magyarország-ellenes hangulat: a magyarok most megint összefogtak a Nyugattal és az oroszok ellen törnek.”
A parancsban meghatározott objektumok elfoglalására kijelölt osztagok és a különleges hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok főerői – a főváros környékén települt felkelő-csoportort egy részének ellenállását leküzdve – 5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre.
(egy része a felkelőknek nem akart ellenállni ill, nem fogadott el vezetést)
Ebben a hadműveletben 8 gépesített, 1 harckocsi-, 2 lövész-, 2 légvédelmi tüzér, 2 repülő, 2 légi deszant hadosztály mintegy 60 ezer katonája vett részt.
A magyar kormány kinyilatkoztatta Magyarország semlegességét
A varsói szerződést felmondtuk
„Nagy Imre a Minisztertanács elnöke és megbízott külügyminiszter ma, november elsején délelőtt magához kérette Andropov urat, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Közölte vele, hogy a Magyar Népköztársaság kormányához hiteles értesülések érkeztek újabb szovjet katonai alakulatoknak Magyarországra való bevonulásáról. Követelte ezeknek a szovjet katonai alakulatoknak haladéktalan, azonnali visszavonását. Kijelentette a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány a varsói szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul, az ország semlegességének védelmére a négy
Nagy Imre üzenete az ENSZ főtitkárához
Az Egyesült Nemzetek Szervezete Főtitkárának.
Dag Hammarskjöld úrnak, New York
Excellenciás Uram!
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, mint megbízott külügyminiszter az alábbi kiegészítő információkat kívánom Excellenciád tudomására hozni:
November elsejei üzenetemben mát említettem hogy újabb szovjet katonai alakulatok vonultak be Magyarországra s hogy erről a magyar kormány értesítette a szovjet nagykövetet, felmondta a varsói szerződést, kinyilatkoztatta Magyarország semlegességét és az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordult az ország semlegességének garantálására.
November másodikán a Magyar Népköztársaság kormányához újabb, pontos honvédségi jelentések érkeztek, amelyek szerint jelentős szovjet egységek lépték át az ország határát, Budapest felé vonulnak és útközben birtokukba veszik a vasútvonalakat, vasútállomásokat, vasúti biztosító berendezéseket stb. Jelentések érkeztek arról is, hogy Nyugat-Magyarország területén kelet-nyugat irányú szovjet csapatmozdulatok tapasztalhatók.
Fentiek alapján a magyar kormány szükségesnek tartotta, hogy tudomására hozza a budapesti szovjet nagykövetségnek és a Budapestre akkreditált külképviseleteknek a Népköztársaságunk ellen irányuló lépéseket. A Magyar Népköztársaság kormánya egyben konkrét javaslatot tett a szovjet kormánynak a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok visszavonására, valamint a varsói egyezmény felmondásának végrehajtására vonatkozó tárgyalások színhelyére és közölte a magyar kormányküldöttség tagjainak névsorát.
A magyar kormány ezen túlmenően javaslatot tett a budapesti szovjet nagykövetségnek: alakítsanak vegyes bizottságot a szovjet csapatok kivonásának előkészítésre.
Kérem Excellenciádat, szólítsa fel a nagyhatalmakat Magyarország semlegességének elismerésére és utasítsa a Biztonsági Tanács a szovjet és magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére. Kérem Excellenciádat, ismertesse a Biztonsági Tanács tagjaival a fentieket és fogadja őszinte nagyrabecsülésem kifejezését.
Nagy Imre
a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és meghatalmazott külügyminisztere
(Szabad Dunántúl. 1956. november 2. 1. p.)
Azután megjött a válasz, de nem a New Yorki ENSZ palotából, hanem az Adria tenger luxus szigetéről, Brioniból, Titó villájából.
1956. november 2-3-án, Hruscsov, Malenkov és Titó, éjszakába nyúló, maratoni tárgyalás után döntöttek Magyarország további sorsáról.
A tárgyalás végeredménye, a Szovjet hadsereg teljes felhatalmazást nyer, hogy leszámoljon a magyar „ellenforradalom”-mal. Döntésük értelmében Nagy Imrét eltávolítják, helyette a moszkvahű Kádár János lesz az új miniszterelnök (A tárgyaláson alternatívaként felmerült Münnich Feren és Maléter Pál neve is.)
„Még kicsi tartsatok ki, az ENSZ csapatok már a határon vannak! Az ENSZ tárgyalja a „magyar ügyet”! A világ haladó közvéleménye veletek van! stb.” Közben egy ország dermedten leste, hallotta az 1956. november 4-én hajnalban megjelenő szovjet tankok dübörgését.
Az Egyesült Államok elnöke, Eisenhower tábornok (aki Washingtonban televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot, ugyanakkor biztosította a Szovjetuniót arról, hogy az Egyesült Államok sem az új lengyel, sem az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének) és a NATO által irányított, nyugat európai országok katonai ereje nem fog a Szovjetúnióval szembeni világméretű konfrontációt – esetleg atom konfliktust – felvállalni.
Ennyit nem ért meg számukra a forradalmi Magyarország.
További Történelem cikkek
30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Az ENSZ-főtitkár is segíti az ügyet, neki személyes viszonya is van ‘56-hoz:
Ban Kimun kisfiúként Dag Hammarskjöld akkori ENSZ-főtitkárnak írt levelet. Azt kérte, hogy segítse a magyarokat, hogy békében és demokráciában élhessenek
Hammarskjöld a hasonló kérések és petíciók ellenére nem tett túl sokat az ügyben. Miközben ő az ENSZ történetének sikeres, a világszervezetnek komoly nemzetközi súlyt adó vezetőjének számít (ma a róla elnevezett New York-i felhőkarcolóban működik több állam ENSZ-missziója), 1956-ban a magyar válság nem volt prioritás a számára. Novemberben azt kérte a helyettesétől, hogy a szuezi válság miatt ne erőltesse a témát, hogy ne hurcoljanak el magyarokat a Szovjetunióba, mivel az úgyis csak visszaütne.
Hammarskjöld valószínűleg nem kockáztatta volna az újraválasztását (ehhez kellett Moszkva jóváhagyása is) konfrontatív fellépéssel, de elképzelhető, hogy emellett az akkor bűncselekménynek számító állítólagos homoszexualitásával is zsarolták.
A magyar ügy helyett mindenesetre egyértelműen a szuezi válság kezelésébe állt bele, oda Magyarországgal szemben érkeztek is kéksisakos békefenntartók.
Ez persze nem egyszerűen a főtitkár személyes elköteleződésén múlt, sokkal inkább azon, hogy ott szokatlan hidegháborús nagykoalíció jött létre, így a Közel-Keleten szovjet és amerikai támogatással léphetett fel az ENSZ.
De „Azzal, hogy az Egyesült Államok a Biztonsági Tanács bénultsága a szovjetek vétójoga miatt az ENSZ Közgyűlés elé vitte (és azzal elítéltette) a szovjet beavatkozást, úgy mutathattak aktivitást, hogy valójában nem nagyon zavarták ténylegesen a szovjeteket.
Ez a játék része volt
–A Közgyűlés ugyan felszólította a Szovjetuniót, hogy vonja ki a csapatait, de szankciók nélkül ez semmit nem ért. „A Nyugatnak a Moszkvával való párbeszéd fenntartása volt igazán fontos, a szovjetek elítélése ennek rendelődött alá”.
A korai Kádár-rendszernek komoly fejfájást okozott a nemzetközi elszigeteltség (még a kellőképpen megdolgozott magyar katolikus püspöki kar is tiltakozott, hogy az ENSZ a magyar ügy tárgyalásával „beavatkozik Magyarország belügyeibe”), az 1962-ig tartó vizsgálat nagyhatalmi időhúzásnak is tekinthető.
Ennek volt része az az ENSZ Közgyűlés által felállított Különbizottság is, amely azonban a külső politikai körülményekhez képest váratlanul komolyan vette a feladatát.
A forradalom előzményeit és lefolyását nagy alapossággal feltáró bizottság lelke volt az a Bang-Jensen, akit aztán három évvel a forradalom után halva találtak New Yorkban.
A Bizottság jelentése jelentős részben 111, a forradalom bukása után az emigrációt választó magyar tanú vallomásán alapult. Bang-Jensen meg volt arról győződve, hogy az ő személyazonosságukat teljes titokban kell tartani, nem szabad kiadni még az ENSZ vezetőinek sem. Erre ígéretet is tett a tanúknak, a vallomások azonban mégis kikerültek: még a magyar politikai rendőrséghez is.
A tanúk teljes joggal félhettek a következményektől. A titkosszolgálat azt tervezte, hogy az emigrációból hoz haza embereket, másoknak itthon maradt családtagjaira szálltak rá.
Négy embert végeztek ki hazaárulás vádjával azok közül, akik itthonról informálták az ENSZ-t, melyet az ‘56 utáni megtorlásban „idegen hatalomnak” minősítettek.
A kikerült információkat, melyek az életükbe kerültek, az ENSZ az irattárak mélyére süllyesztette, nem foglalkozott velük érdemben.
A magyar ügy vizsgálatának felügyelője, a Politikai és Biztonsági Tanácsi Ügyosztály az ENSZ megalakulása óta lényegében a szovjetek felügyelete alá tartozott, de gyanakvásra adhat okot Andrew W. Cordier, az ENSZ akkori amerikai főtitkárhelyettesének a szerepe is. Ő folyamatosan megpróbálta tompítani a magyar ügyben a szovjet felelősségre vonatkozó bizottsági megfogalmazásokat, és egyes vélekedések szerint neki köszönhető az is, hogy az első, 1957. júniusi különbizottsági jelentést nem követték újabbak.
Cordier-nek kulcsszerepe volt abban, hogy a magyarbarát Bang-Jensent ezzel egyidőben ellehetetlenítették és kidobták a világszervezettől. A dán diplomata többek között a tanúk anonimitásának védelme miatt került konfliktusba a feletteseivel.
1957-ben belső vizsgálatot indítottak ellene, meghurcolták, majd megalázó módon kirúgták az ENSZ-ből. Hogy a konfliktus mivel magyarázható, azóta sem teljesen tiszta. Vannak, akik szerint Bang-Jensen személyisége nem fért össze a szigorú szervezeti kultúrával, azt is mondják, hogy talán be is kattant némileg.
A másik verzió szerint eltávolításának politikai okai voltak, és ebben Cordier volt a fő machinátor.
1956. november 4.
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke."
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."
Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak.
A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek.
A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.
Háy Gyula mondatai, a Magyar Írók Szövetségének felhívása a szovjet hadsereg november 4-i támadását követően, először reggel 7 óra 57 perckor hangzottak el az éterben, majd később a Rádió elestéig többször megismételték őket.
Háy Gyula és felesége által, négy nyelven (magyarul, angolul, németül és oroszul) felolvasott felhívás szövege a következő volt:
"Itt a Magyar Írók Szövetsége!
A világ minden írójához, tudósához, minden írószövetségéhez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért.
Kevés az idő! A tényeket ismeritek, nem kell ismertetni.
Segítsetek Magyarországon!
Segítsetek a magyar népen!
Segítsetek a magyar írókon, tudósokon, munkásokon, parasztokon, értelmiségi dolgozókon!
Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!"
Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert.
A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek.
A kiáltvány vége így hangzott:
"… A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását.
Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét.
Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében."
A Parlamentben Bibó István maradt egyedül, ő képviselte a Magyar kormány jogfolytonosságát.
Bibó István üzenetet küldött Dwight D. Eisenhower amerikai elnöknek az amerikai nagykövetségen keresztül.
Részlet a Kádár-kormány felhívásából:
"A reakciósok saját önző céljaikat követik. Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak.
Mély szomorúsággal és nehéz szívvel látjuk, milyen szörnyű helyzetbe hozták édes hazánkat azok az ellenforradalmi elemek - sőt sokszor jóhiszemű, haladó szellemű emberek is -, akik tudva vagy tudatlanul visszaéltek a demokrácia és a szabadság jelszavával, és ezzel utat nyitottak a reakciónak.
Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok!
Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának.
Ütött a cselekvés órája!
A „Forgószél” hadművelet megkezdése előtt a szovjet katonai parancsnokság a várost védő felkelő- és katonai erők megtévesztésére felhasználta a magyar kormány Tökölön letartóztatott (Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István, Szücs Miklós) tárgyalóküldöttségtől elvett rádióállomást, melyen keresztül a KGB fogságába került Maléter Pál honvédelmi miniszter nevében – táviratban – a Magyar Néphadsereg alakulatainak parancsot adtak arra, hogy ne lőjenek a Budapestre visszatérő szovjet erőkre.
(Néphadsereg laktanyában levő csapatai gyakorlatilag ezt a miniszeri parancsot teljesítették, amikor nem álltak ellen)
Babadzsán és Mamszurov tábornok hadseregei megkezdték az ország megszállását.
Malasenko ezredes, a szovjet különleges hadtest megbízott törzsfőnöke szerint a magyarok elleni harcot a szovjet katonák többsége a II. világháborúban történtek folytatásaként élte meg.
(ezidáig ez nem volt publikus)
„Nem szabad elfelejteni, hogy az előző háborúban a horthysta Magyarország a hitleri Németországgal együtt hazánk ellen lépett harcba” – buzdította határozott fellépésre katonáit I. számú parancsában Konyev marsall.
A magyar honvédség erői Budapesten, a Juta-dombnál fejtettek ki szervezett ellenállást.
Az esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztály alárendeltségébe tartozó két könnyű- és egy közepes lövegraj, valamint egy honi légvédelmi tüzérüteg november 4-én 10 órakor tüzet nyitott egy szovjet katonai menetoszlopra.
Két harckocsit és egy személygépkocsit kilőttek.
Délután ugyan ezek a lövegek már más helyről nyitottak tüzet. Ekkor egy oldalkocsis motorkerékpárt lőttek ki.
Az egyik szovjet harckocsi üzemanyag-tartályát is találat érte, de a kigyulladt harckocsi el tudott menekülni.
Budapest más részében – Kőbányán – egy másik légvédelmi alakulat lövegei nyitottak tüzet a közeledő szovjet harckocsikra. Négy harckocsiból egyet kilőttek, három kigyulladt és visszavonult.
November 8-ig több alkalommal folytattak tűzharcot a szovjet harckocsikkal, de rálőttek egy helikopterre is.
Komolyabb összecsapásra köztük és a beérkező szovjet csapatok között Dunapentelén a 142. honi vegyes légvédelmi tüzérezred állásainál került sor.
Kisebb összecsapások voltak Békéscsaba, Kaposvár, Szeged, Dunaföldvár, Székesfehérvár, Miskolc, Szolnok, Veszprém helységekben, illetve ezek térségében.
A Különleges Hadtest alárendeltségébe tartozó csapatok ahogy közeledtek a város központi részeihez, egyre nagyobb ellenállásba ütköztek, ezért Konyev marsall szükségesnek tartotta a hadtest megerősítését egy harckocsi- és egy nehéz rohamlövegezreddel, továbbá két ejtőernyős deszantezreddel.
A hadtest ezenkívül egy lövész-, egy gépesített és egy tüzérezredet, két nehézaknavető és egy sorozatvető dandárt kapott.
November 5-én – egyes magyar források szerint 7-én vagy 9-én – 13 órakor Obaturov hadosztályának alegységei170 ágyúval és aknavetővel mért erős tűzcsapás után ismét megkezdték a rohamot a Corvin mozi környékén az ún. "Corvin-közben" évő ellenállási góc felszámolása érdekében. A tüzérségi támadás után 15 órakor a szovjet csapatok megindították a rohamot. Az épülettömböt tankokkal vették körül, amelyekkel a harckocsikra veszélyes tűzeszközöket sikeresen elhallgattatták.
A Kilián laktanyát is hamarosan elfoglalták.
Estére – a magyar források szerint ez 7-én történt – a felkelők ellenállását lényegében az egész városrészben beszüntették.
Óbudán, a Schmidt kastélynál többnapos eredményes harc után a parancsnok a csoport feloszlatására kényszerült.
Babadzsán és Mamszurov tábornokok csapatai a Magyar Néphadsereg legfontosabb helyőrségeit, laktanyáit körülvették.
Az alakulatok többsége minden ellenállás nélkül lerakta a fegyvert.
(nem értették az ellentmondó információkat)
A szovjet csapatok elfoglalták az összes repülőteret és ellenőrzésük alá vonták a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalakat.
November 7-én 14 óra 30 perckor Dunapentelén a szovjet csapatok visszaverésére készülő erők ellen megindult az általános támadás. 25 perces tűzcsapás után 8 darab MIG–17-es repülőgép támadta a harcot folytató légvédelmi ütegek állásait. A szovjetek nehéz aknavetőkkel és 122 mm-es tarackokkal lőtték a harckocsikkal körbefogott várost. Másnap reggel 6 óra 30 perckor Dunapentele védelme összeomlott. A harcokban magyar részről meghalt 8 fő, megsebesült 35 fő, harcképtelenné vált 41 darab közepes- és könnyű légvédelmi löveg.
November 7-én a felkelők Budapesten légvédelmi ágyúval lelőttek egy szovjet repülőgépet.
Csepelen a szervezett ellenállást a szovjet csapatok csak 10-én, más források szerint 11-én tudták megtörni.
Magyarország keleti részein a 8. hadsereg erői november 4-e és 6-a között 32 magyar katonai helyőrséget foglaltak el.
A harcok következtében Budapest 11 évvel a háború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő megsebesült, kb. 200 000 magyar hazája elhagyására kényszerült, több mint két és fél ezer ember – csak Budapesten 1945 fő – meghalt.
A szovjet honvédelmi minisztérium listája szerint a hadműveletben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona.
Ezen időszak alatt ebből a hadseregből 17-en vesztették életüket és 27-en megsebesültek.
A felkelés 78 szervezőjét elfogták és letartóztatták.
Szovjet adatok szerint a magyar katonák és a polgári lakosság közül – ennek a hadseregnek a tevékenységi körzetében – 450-en haltak meg.
A Különleges Hadtest alakulatai október 24-től november 7-veszteségei:
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete alapján a magyarországi hadműveletekben való részvételért,
„A harcfeladat teljesítése közben tanúsított bátorságért és hősiességért” több mint 10 ezer szovjet tiszt és katona kapott érdemrendet és kitüntetést.
A „Szovjetunió Hőse” kitüntetést 26 fő – közülük 14 a halálát követően – kapta meg.
Nem hivatalos adatok szerint kb. 200 katona részesült a szovjet beavatkozás elítéléséért büntetésben.
A forradalom alatt a Magyar Néphadsereg állományából – nem végleges adatok szerint – 185 fő életét vesztette és 137-en megsebesültek.
November 5-én, amikor a forradalom leverése, a magyar hadsereg lefegyverzése még be sem fejeződött, a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt (báb)Kormányt támogató honvéd és belügyi tisztek utasítást kaptak a karhatalom megszervezésére.
November 8-án – az október végén feloszlatott Magyar Dolgozók Pártja helyett megalakított párt – a Magyar Szocialista munkáspárt vezetése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatot hozott a karhatalmi erők létrehozásáról.
Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere 1956. november 10-én a Rádión keresztül felhívással fordult a Budapesten tartózkodó honvédtisztekhez, hogy a Petőfi Akadémián vagy a Zrínyi Akadémián jelentkezzenek.
Az akadémiákra bevonult tisztekből, pártmunkásokból, volt ÁVH-s és rendőrségi beosztottakból alakult meg – november 13-ig – Budapesten három karhatalmi ezred. A Belügyminisztérium rendőr karhatalmi ezrede 1956 decemberében állt fel. November 27-ére az ország valamennyi megyéjében megalakultak a karhatalmi zászlóaljak.
A hadseregnek – és így a karhatalomnak is – csak azok a tisztek maradhattak, lehettek a tagjai, akik aláírták az Elnöki Tanács által 1956. november 10-én kibocsátott ún. Tiszti Nyilatkozatot.
Ebben a nyilatkozatban többek között az olvasható, hogy Magyarországon 1956 októberében „…nagy méretékű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi–Gerő klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért. Ezeknek a követeléseknek a jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom. … A helyzet tisztázását nagy mértékben megnehezítette a Nagy Imre-kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezek után népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkereskedtek, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát.
Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. … Egyetértek azzal, hogy … szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét, … kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseiket magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a katonai eskühöz híven, a katonai parancsnok öntudatosan alávetem magam. …”
Ezt a nyilatkozatot a tisztikar 75–80%-a aláírta.
A karhatalom Budapesten és vidéken december elején kezdte meg a feladatai végrehajtását.
A forradalmat követő hónapokban a lefegyverzett, szétkergetett, majd a megtorlás szolgálatába állított hadsereg sorai nehezen rendeződtek.
A hadsereg állományából ekkor a Budapesten lévő karhatalmi egységekben 4450, a vidéken lévő karhatalmi alegységekben 5910, összesen 10 360 fő teljesített szolgálatot.
(A hadsereg összlétszáma ugyanakkor 43 086 fő.)
Több átszervezés után az Elnöki Tanács 1957. április 30-án feloszlatta honvéd karhatalmat.
A Budapesten lévő karhatalmi ezredek maradványaiból megalakult „Forradalmi Honvéd Tiszti Ezred” 1957. december 20-án szüntette be tevékenységét.
A forradalom leverése után első alkalommal 1957 májusának elején hívtak be újoncokat. Május 8-án a Magyar Néphadseregben megkezdődött a „békekiképzés”.
A katonai bíróságok 1956 novembere és 1958. december 31-e között 5174 terhelt ellen 2887 ügyben jártak el és 3608 elmarasztaló ítéletet hoztak,
Összességében a katonai bíróságok 1956 novemberétől 1963. december 31-ig 10 946 ügyben, 15 645 terhelt ellen jártak el és 12 178 elmarasztaló ítéletet hoztak.
Ezen időszak alatt a hadsereg tagjai közül 4879 főt – ebből, „népköztársaság” elleni bűntettek elkövetésének indokával 570 főt – ítéltek el.
A forradalomban való részvételért 540 főt ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre és a jogerőssé vált halálos ítéletet 30 főn hajtották végre.
A legújabb kutatások szerint csak forradalmi cselekményekért 188 főt végeztek ki.
A katonai bíróságok a vizsgált időszakban „népköztársaság, valamint államhatalom és államigazgatás elleni” bűntettek elkövetésének indokával – nem végleges adatok szerint – 2765 ítéletet hoztak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése