Szovjet invázió 1956.
Készítette: Borsi Miklós
Kiinduló forrás: Viasat History - Rubicon .internet - wikipedia - média -NKE TDK - 2017. pályázati anyagok
Kiinduló forrás: Viasat History - Rubicon .internet - wikipedia - média -NKE TDK - 2017. pályázati anyagok
Az 1955 szeptemberében Magyarországon felállított szovjet különleges hadtest rendeltetése a magyar csapatokkal együttműködésben az osztrák határ lezárása, védelme, a szovjet csapatok kivonása esetén a közlekedési útvonalak biztosítása volt.
A hadtest a vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve.
A hadtest állományába a 2. és 17. gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő, a 177. bombázórepülő hadosztály, a 20. pontonos hidász ezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek.
A Hullám fedőnevű terv
A hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott:
az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében történő alkalmazására.
A terv a Volna – Hullám – fedőnevet kapta.
A szovjet katonai vezetés október 23-án 20 órakor – egy órával az erre vonatkozó politikai döntést megelőzően – (ez eddig nem volt publikus) riadókészültségbe helyezte a különleges hadtest két gépesített hadosztályát, s parancsot adott, hogy a hadtest főerőivel vonuljon be Budapestre, foglalja el a város legfontosabb objektumait és állítsa helyre a rendet.
A szovjet csapatok október 23-án 22 órakor Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségekből megkezdték a menetet Budapest irányába.
A hadtest vezetésének szűk törzse éjfélkor érkezett Budapestre, és a Malasenko ezredes vezette operációs csoport közvetlen irányításával a szovjet csapatok megkezdték tervezett feladataik végrehajtását.
A szovjet katonai vezetés előtt a helyzet 24-én a déli órákra tisztázódott.
Számukra is egyértelművé vált, hogy a fontosabb objektumok közül több a fegyveres csoportok kezébe került, a rendőrség erői dezorganizálódtak, passzívak voltak, a magyar egységek az aktív harctevékenység folytatására határozott parancsot nem kaptak, és sok katona, illetve néhány szervezett alegység is átállt a felkelők oldalára.
A Budapesten lévő szovjet csapatok létszáma ekkor – október 24-én – még egy hadosztály létszámát sem haladta meg.
A fegyveres felkelők ellen bevetett 6000 szovjet katona, 290 harckocsi, kb. 120 páncélozott szállító harcjármű és 156 ágyú kevésnek bizonyult.
(ez idáig nem volt publikus)
Ezért a szovjet hadvezetés Magyarországra – főerőivel Budapestre – rendelte a Kárpáti Katonai Körzet lövész-hadtestjének állományából a 128. lövész és a 39. gépesített hadosztályt, valamint a Románia területén állomásozó szovjet önálló gépesített hadtest alárendeltségébe tartozó 33. gépesített hadosztályt.
A hadtest a vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve.
A hadtest állományába a 2. és 17. gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő, a 177. bombázórepülő hadosztály, a 20. pontonos hidász ezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek.
A Hullám fedőnevű terv
A hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott:
az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében történő alkalmazására.
A terv a Volna – Hullám – fedőnevet kapta.
A szovjet katonai vezetés október 23-án 20 órakor – egy órával az erre vonatkozó politikai döntést megelőzően – (ez eddig nem volt publikus) riadókészültségbe helyezte a különleges hadtest két gépesített hadosztályát, s parancsot adott, hogy a hadtest főerőivel vonuljon be Budapestre, foglalja el a város legfontosabb objektumait és állítsa helyre a rendet.
A szovjet csapatok október 23-án 22 órakor Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségekből megkezdték a menetet Budapest irányába.
A hadtest vezetésének szűk törzse éjfélkor érkezett Budapestre, és a Malasenko ezredes vezette operációs csoport közvetlen irányításával a szovjet csapatok megkezdték tervezett feladataik végrehajtását.
A szovjet katonai vezetés előtt a helyzet 24-én a déli órákra tisztázódott.
Számukra is egyértelművé vált, hogy a fontosabb objektumok közül több a fegyveres csoportok kezébe került, a rendőrség erői dezorganizálódtak, passzívak voltak, a magyar egységek az aktív harctevékenység folytatására határozott parancsot nem kaptak, és sok katona, illetve néhány szervezett alegység is átállt a felkelők oldalára.
A Budapesten lévő szovjet csapatok létszáma ekkor – október 24-én – még egy hadosztály létszámát sem haladta meg.
A fegyveres felkelők ellen bevetett 6000 szovjet katona, 290 harckocsi, kb. 120 páncélozott szállító harcjármű és 156 ágyú kevésnek bizonyult.
(ez idáig nem volt publikus)
Ezért a szovjet hadvezetés Magyarországra – főerőivel Budapestre – rendelte a Kárpáti Katonai Körzet lövész-hadtestjének állományából a 128. lövész és a 39. gépesített hadosztályt, valamint a Románia területén állomásozó szovjet önálló gépesített hadtest alárendeltségébe tartozó 33. gépesített hadosztályt.
Igy riadókészültségbe helyezett és bevetett öt hadosztály állományába 31 500 fő, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott.
(állománytábla szerint)
Riadókészültségbe helyezték a Kárpáti Katonai Körzet egy vadászrepülő és egy bombázó-repülő hadosztályát is.
(állományába átvezénylésre került egy géppár atom-bomba szállító gép is - a parancsnok (3 évvel ezelőtti) visszaemlékezése szerint fel is szálltak bevetési paranccsal - azonban Románia felett visszafordították őket)
Összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra.
A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat, a bombázó repülők a repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot.
A szovjet politikai és katonai vezetés nem volt felkészülve - fél éves papírterv alapján harcoltak és vezettek október 24-28 között.
A csomópontoknál mint amilyen a Corvin köz és környéke-, az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Kálvin térig és a Nagy-körúton a Mester utcától a Rákóczi útig a különálló, egymástól többé-kevésbé független felkelő csoportok ellenállási láncolatot alakítottak ki.
(ezek lehetősége valamiért nem szerepeltek a papírtervben annak ellenére, hogy bőséges honvédő tapasztalataik voltak a vezetői - parancsnoki állománynak.)
(állománytábla szerint)
Riadókészültségbe helyezték a Kárpáti Katonai Körzet egy vadászrepülő és egy bombázó-repülő hadosztályát is.
(állományába átvezénylésre került egy géppár atom-bomba szállító gép is - a parancsnok (3 évvel ezelőtti) visszaemlékezése szerint fel is szálltak bevetési paranccsal - azonban Románia felett visszafordították őket)
Összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra.
A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat, a bombázó repülők a repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot.
A szovjet politikai és katonai vezetés nem volt felkészülve - fél éves papírterv alapján harcoltak és vezettek október 24-28 között.
A csomópontoknál mint amilyen a Corvin köz és környéke-, az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Kálvin térig és a Nagy-körúton a Mester utcától a Rákóczi útig a különálló, egymástól többé-kevésbé független felkelő csoportok ellenállási láncolatot alakítottak ki.
(ezek lehetősége valamiért nem szerepeltek a papírtervben annak ellenére, hogy bőséges honvédő tapasztalataik voltak a vezetői - parancsnoki állománynak.)
Valamiért gyors katonai győzelmet tartottak csak egyetlen lehetőségnek, amelyben ezek nem szerepeltek számvetésnek.
Október 28-án a forradalom új szakasza vette kezdetét.
A magyar kormány október 28-ai nyilatkozata alapján
a szovjet hadvezetés is elrendelte a tűzszünetet.
A 2. és 33. gépesített, valamint a 128. lövész gárdahadosztályok egységei október 29-én a harctevékenységet beszüntették.
A szovjet csapatok kivonását – a magyar kormány szovjet vezetőkkel történt megállapodásán túl – a különleges hadtest parancsnoka, Lascsenko altábornagy véleménye szerint „a csapatok tétlensége, passzivitása miatt is” végre kellett hajtani.
(ez eddig nem volt publikus)
A szovjet csapatok kivonása terv szerint október 30-án 18 órakor megkezdődött, de a teljes kivonulást csak 31-én a déli órákban tudták befejezni.
A különleges hadtest törzse a Tökölön lévő repülőtérre települt, ahol egy szovjet repülő egység állomásozott.
A szovjet csapatok Budapest határától 15-20 km-re összpontosítási körletet foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyverzetet karbantartották, a személyi állományt, a lőszer-, üzemanyag- és élelmiszer-készleteket kiegészítették.
Döntés az újabb támadásról
Október 30-án a szovjet kormány nyilatkozata, amely szerint új alapokra kívánja helyezni a többi szocialista országgal kapcsolatos viszonyát, még a győztes forradalom reményét táplálta, de már másnap döntés született az újabb támadásról.
Október 31-én újabb erők Magyarországra irányításával, a már Magyarországon lévő megszálló erők jelentős növelésével megkezdődött a november 4-ei újabb támadás előkészítése.
A szovjet csapatok bevetésének okairól Hruscsov – 1956. november 2-án – a Titóval folytatott tárgyaláson a következőket mondta:
A Szovjetunió a Magyarországon kialakult eseményeket „semmiképp sem nézheti tétlenül”, mert ha „engednénk, a kapitalisták azt gondolnák, hogy gyengék vagy ostobák [vagyunk], ami egyre megy. A kapitalisták a Szovjetunió határáig tolnák állásaikat. […] jó páran akadnak, akadnának, akik az egész ügyet a következőképpen értelmeznék: míg Sztálin uralkodott, mindenki kussolt, és nem volt semmiféle zűrzavar.
Most, hogy ők [itt Hruscsov egy nagyon csúnya szót használt a szovjet vezetésre] vannak hatalmon, íme, az első vereség, Magyarország elszakadása.
Közben ugyanezek a vezetők Sztálin elítéléséről papolnak!
Hruscsov szerint ezt elsősorban a szovjet hadsereg hányná a szemükre […] Magyarország a Nyugat szövetségeseként már kétszer viselt háborút Oroszország ellen.
A szovjet hadseregben erős a Magyarország-ellenes hangulat: a magyarok most megint összefogtak a Nyugattal és az oroszok ellen törnek.”
A parancsban meghatározott objektumok elfoglalására kijelölt osztagok és a különleges hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok főerői – a főváros környékén települt felkelő-csoportort egy részének ellenállását leküzdve – 5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre.
(egy része a felkelőknek nem akart ellenállni ill, nem fogadott el vezetést)
Ebben a hadműveletben 8 gépesített, 1 harckocsi-, 2 lövész-, 2 légvédelmi tüzér, 2 repülő, 2 légi deszant hadosztály mintegy 60 ezer katonája vett részt.
1956. november 4.
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke."
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."
Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak.
A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek.
A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.
Háy Gyula mondatai, a Magyar Írók Szövetségének felhívása a szovjet hadsereg november 4-i támadását követően, először reggel 7 óra 57 perckor hangzottak el az éterben, majd később a Rádió elestéig többször megismételték őket.
Háy Gyula és felesége által, négy nyelven (magyarul, angolul, németül és oroszul) felolvasott felhívás szövege a következő volt:
"Itt a Magyar Írók Szövetsége!
A világ minden írójához, tudósához, minden írószövetségéhez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért.
Kevés az idő! A tényeket ismeritek, nem kell ismertetni.
Segítsetek Magyarországon!
Segítsetek a magyar népen!
Segítsetek a magyar írókon, tudósokon, munkásokon, parasztokon, értelmiségi dolgozókon!
Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!"
Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert.
A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek.
A kiáltvány vége így hangzott:
"… A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását.
Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét.
Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében."
A Parlamentben Bibó István maradt egyedül, ő képviselte a Magyar kormány jogfolytonosságát.
Bibó István üzenetet küldött Dwight D. Eisenhower amerikai elnöknek az amerikai nagykövetségen keresztül.
Október 28-án a forradalom új szakasza vette kezdetét.
A magyar kormány október 28-ai nyilatkozata alapján
a szovjet hadvezetés is elrendelte a tűzszünetet.
A 2. és 33. gépesített, valamint a 128. lövész gárdahadosztályok egységei október 29-én a harctevékenységet beszüntették.
A szovjet csapatok kivonását – a magyar kormány szovjet vezetőkkel történt megállapodásán túl – a különleges hadtest parancsnoka, Lascsenko altábornagy véleménye szerint „a csapatok tétlensége, passzivitása miatt is” végre kellett hajtani.
(ez eddig nem volt publikus)
A szovjet csapatok kivonása terv szerint október 30-án 18 órakor megkezdődött, de a teljes kivonulást csak 31-én a déli órákban tudták befejezni.
A különleges hadtest törzse a Tökölön lévő repülőtérre települt, ahol egy szovjet repülő egység állomásozott.
A szovjet csapatok Budapest határától 15-20 km-re összpontosítási körletet foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyverzetet karbantartották, a személyi állományt, a lőszer-, üzemanyag- és élelmiszer-készleteket kiegészítették.
Döntés az újabb támadásról
Október 30-án a szovjet kormány nyilatkozata, amely szerint új alapokra kívánja helyezni a többi szocialista országgal kapcsolatos viszonyát, még a győztes forradalom reményét táplálta, de már másnap döntés született az újabb támadásról.
A szovjet csapatok bevetésének okairól Hruscsov – 1956. november 2-án – a Titóval folytatott tárgyaláson a következőket mondta:
A Szovjetunió a Magyarországon kialakult eseményeket „semmiképp sem nézheti tétlenül”, mert ha „engednénk, a kapitalisták azt gondolnák, hogy gyengék vagy ostobák [vagyunk], ami egyre megy. A kapitalisták a Szovjetunió határáig tolnák állásaikat. […] jó páran akadnak, akadnának, akik az egész ügyet a következőképpen értelmeznék: míg Sztálin uralkodott, mindenki kussolt, és nem volt semmiféle zűrzavar.
Most, hogy ők [itt Hruscsov egy nagyon csúnya szót használt a szovjet vezetésre] vannak hatalmon, íme, az első vereség, Magyarország elszakadása.
Közben ugyanezek a vezetők Sztálin elítéléséről papolnak!
Hruscsov szerint ezt elsősorban a szovjet hadsereg hányná a szemükre […] Magyarország a Nyugat szövetségeseként már kétszer viselt háborút Oroszország ellen.
A szovjet hadseregben erős a Magyarország-ellenes hangulat: a magyarok most megint összefogtak a Nyugattal és az oroszok ellen törnek.”
A parancsban meghatározott objektumok elfoglalására kijelölt osztagok és a különleges hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok főerői – a főváros környékén települt felkelő-csoportort egy részének ellenállását leküzdve – 5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre.
(egy része a felkelőknek nem akart ellenállni ill, nem fogadott el vezetést)
Ebben a hadműveletben 8 gépesített, 1 harckocsi-, 2 lövész-, 2 légvédelmi tüzér, 2 repülő, 2 légi deszant hadosztály mintegy 60 ezer katonája vett részt.
1956. november 4.
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke."
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."
Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak.
A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek.
A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.
Háy Gyula mondatai, a Magyar Írók Szövetségének felhívása a szovjet hadsereg november 4-i támadását követően, először reggel 7 óra 57 perckor hangzottak el az éterben, majd később a Rádió elestéig többször megismételték őket.
Háy Gyula és felesége által, négy nyelven (magyarul, angolul, németül és oroszul) felolvasott felhívás szövege a következő volt:
"Itt a Magyar Írók Szövetsége!
A világ minden írójához, tudósához, minden írószövetségéhez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért.
Kevés az idő! A tényeket ismeritek, nem kell ismertetni.
Segítsetek Magyarországon!
Segítsetek a magyar népen!
Segítsetek a magyar írókon, tudósokon, munkásokon, parasztokon, értelmiségi dolgozókon!
Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!"
Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert.
A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek.
A kiáltvány vége így hangzott:
"… A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását.
Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét.
Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében."
A Parlamentben Bibó István maradt egyedül, ő képviselte a Magyar kormány jogfolytonosságát.
Bibó István üzenetet küldött Dwight D. Eisenhower amerikai elnöknek az amerikai nagykövetségen keresztül.
Szovjetek utasítására az ungvári rádión keresztül bejelentették a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását Kádár János, Münnich Ferenc és Marosán György vezetésével, melynek elnöki tisztségét Kádár János tölti be.
Részlet a Kádár-kormány felhívásából:
"A reakciósok saját önző céljaikat követik. Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek. Nem szabadságot, jólétet és demokráciát hoztak volna, ha győznek, hanem rabságot, nyomort, munkanélküliséget és kíméletlen úri elnyomást. A reakciós elemek, felhasználva a népi demokratikus építésünk folyamán elkövetett hibákat, igen sok becsületes dolgozót - különösen az ifjúság nagy részét - tévesztették meg, akik a mozgalomhoz becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak. Ezek a becsületes hazafiak azt akarták, hogy társadalmunk, gazdasági és politikai életünk tovább demokratizálódjék, s ezzel biztosítsák hazánkban a szocializmus alapjainak megszilárdítását. Azért emelték fel szavukat, hogy Magyarország erősödjön és virágozzon, hogy szabad, szuverén állam legyen, amely barátságot tart fenn a többi szocialista országgal. Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek. Emellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét, ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek.
Mély szomorúsággal és nehéz szívvel látjuk, milyen szörnyű helyzetbe hozták édes hazánkat azok az ellenforradalmi elemek - sőt sokszor jóhiszemű, haladó szellemű emberek is -, akik tudva vagy tudatlanul visszaéltek a demokrácia és a szabadság jelszavával, és ezzel utat nyitottak a reakciónak.
Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok!
Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának.
Ütött a cselekvés órája! Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát, a népi demokrácia vívmányait! Rendet, biztonságot és nyugalmat teremtünk hazánkban!"
A „Forgószél” hadművelet megkezdése előtt a szovjet katonai parancsnokság a várost védő felkelő- és katonai erők megtévesztésére felhasználta a magyar kormány Tökölön letartóztatott (Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István, Szücs Miklós) tárgyalóküldöttségtől elvett rádióállomást, melyen keresztül a KGB fogságába került Maléter Pál honvédelmi miniszter nevében – táviratban – a Magyar Néphadsereg alakulatainak parancsot adtak arra, hogy ne lőjenek a Budapestre visszatérő szovjet erőkre.
(Néphadsereg laktanyában levő csapatai gyakorlatilag ezt a miniszeri parancsot teljesítették, amikor nem álltak ellen)
Babadzsán és Mamszurov tábornok hadseregei megkezdték az ország megszállását.
Malasenko ezredes, a szovjet különleges hadtest megbízott törzsfőnöke szerint a magyarok elleni harcot a szovjet katonák többsége a II. világháborúban történtek folytatásaként élte meg.
(ezidáig ez nem volt publikus)
„Nem szabad elfelejteni, hogy az előző háborúban a horthysta Magyarország a hitleri Németországgal együtt hazánk ellen lépett harcba” – buzdította határozott fellépésre katonáit I. számú parancsában Konyev marsall.
A magyar honvédség erői Budapesten, a Juta-dombnál fejtettek ki szervezett ellenállást.
Az esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztály alárendeltségébe tartozó két könnyű- és egy közepes lövegraj, valamint egy honi légvédelmi tüzérüteg november 4-én 10 órakor tüzet nyitott egy szovjet katonai menetoszlopra.
Két harckocsit és egy személygépkocsit kilőttek.
Délután ugyan ezek a lövegek már más helyről nyitottak tüzet. Ekkor egy oldalkocsis motorkerékpárt lőttek ki.
Az egyik szovjet harckocsi üzemanyag-tartályát is találat érte, de a kigyulladt harckocsi el tudott menekülni.
Budapest más részében – Kőbányán – egy másik légvédelmi alakulat lövegei nyitottak tüzet a közeledő szovjet harckocsikra. Négy harckocsiból egyet kilőttek, három kigyulladt és visszavonult.
November 8-ig több alkalommal folytattak tűzharcot a szovjet harckocsikkal, de rálőttek egy helikopterre is.
Részlet a Kádár-kormány felhívásából:
"A reakciósok saját önző céljaikat követik. Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek. Nem szabadságot, jólétet és demokráciát hoztak volna, ha győznek, hanem rabságot, nyomort, munkanélküliséget és kíméletlen úri elnyomást. A reakciós elemek, felhasználva a népi demokratikus építésünk folyamán elkövetett hibákat, igen sok becsületes dolgozót - különösen az ifjúság nagy részét - tévesztették meg, akik a mozgalomhoz becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak. Ezek a becsületes hazafiak azt akarták, hogy társadalmunk, gazdasági és politikai életünk tovább demokratizálódjék, s ezzel biztosítsák hazánkban a szocializmus alapjainak megszilárdítását. Azért emelték fel szavukat, hogy Magyarország erősödjön és virágozzon, hogy szabad, szuverén állam legyen, amely barátságot tart fenn a többi szocialista országgal. Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek. Emellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét, ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek.
Mély szomorúsággal és nehéz szívvel látjuk, milyen szörnyű helyzetbe hozták édes hazánkat azok az ellenforradalmi elemek - sőt sokszor jóhiszemű, haladó szellemű emberek is -, akik tudva vagy tudatlanul visszaéltek a demokrácia és a szabadság jelszavával, és ezzel utat nyitottak a reakciónak.
Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok!
Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának.
Ütött a cselekvés órája! Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát, a népi demokrácia vívmányait! Rendet, biztonságot és nyugalmat teremtünk hazánkban!"
A „Forgószél” hadművelet megkezdése előtt a szovjet katonai parancsnokság a várost védő felkelő- és katonai erők megtévesztésére felhasználta a magyar kormány Tökölön letartóztatott (Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István, Szücs Miklós) tárgyalóküldöttségtől elvett rádióállomást, melyen keresztül a KGB fogságába került Maléter Pál honvédelmi miniszter nevében – táviratban – a Magyar Néphadsereg alakulatainak parancsot adtak arra, hogy ne lőjenek a Budapestre visszatérő szovjet erőkre.
(Néphadsereg laktanyában levő csapatai gyakorlatilag ezt a miniszeri parancsot teljesítették, amikor nem álltak ellen)
Babadzsán és Mamszurov tábornok hadseregei megkezdték az ország megszállását.
Malasenko ezredes, a szovjet különleges hadtest megbízott törzsfőnöke szerint a magyarok elleni harcot a szovjet katonák többsége a II. világháborúban történtek folytatásaként élte meg.
(ezidáig ez nem volt publikus)
„Nem szabad elfelejteni, hogy az előző háborúban a horthysta Magyarország a hitleri Németországgal együtt hazánk ellen lépett harcba” – buzdította határozott fellépésre katonáit I. számú parancsában Konyev marsall.
A magyar honvédség erői Budapesten, a Juta-dombnál fejtettek ki szervezett ellenállást.
Az esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztály alárendeltségébe tartozó két könnyű- és egy közepes lövegraj, valamint egy honi légvédelmi tüzérüteg november 4-én 10 órakor tüzet nyitott egy szovjet katonai menetoszlopra.
Két harckocsit és egy személygépkocsit kilőttek.
Délután ugyan ezek a lövegek már más helyről nyitottak tüzet. Ekkor egy oldalkocsis motorkerékpárt lőttek ki.
Az egyik szovjet harckocsi üzemanyag-tartályát is találat érte, de a kigyulladt harckocsi el tudott menekülni.
Budapest más részében – Kőbányán – egy másik légvédelmi alakulat lövegei nyitottak tüzet a közeledő szovjet harckocsikra. Négy harckocsiból egyet kilőttek, három kigyulladt és visszavonult.
November 8-ig több alkalommal folytattak tűzharcot a szovjet harckocsikkal, de rálőttek egy helikopterre is.
Újabb honvédalakulatok foglaltak védőállást helyőrségükben, így Nagyatádon, Székesfehérváron, Zalaegerszegen.
Komolyabb összecsapásra köztük és a beérkező szovjet csapatok között Dunapentelén a 142. honi vegyes légvédelmi tüzérezred állásainál került sor.
Kisebb összecsapások voltak Békéscsaba, Kaposvár, Szeged, Dunaföldvár, Székesfehérvár, Miskolc, Szolnok, Veszprém helységekben, illetve ezek térségében.
A Különleges Hadtest alárendeltségébe tartozó csapatok ahogy közeledtek a város központi részeihez, egyre nagyobb ellenállásba ütköztek, ezért Konyev marsall szükségesnek tartotta a hadtest megerősítését egy harckocsi- és egy nehéz rohamlövegezreddel, továbbá két ejtőernyős deszantezreddel.
A hadtest ezenkívül egy lövész-, egy gépesített és egy tüzérezredet, két nehézaknavető és egy sorozatvető dandárt kapott.
November 5-én – egyes magyar források szerint 7-én vagy 9-én – 13 órakor Obaturov hadosztályának alegységei170 ágyúval és aknavetővel mért erős tűzcsapás után ismét megkezdték a rohamot a Corvin mozi környékén laz ún. "Corvin-közben" évő ellenállási góc felszámolása érdekében. A tüzérségi támadás után 15 órakor a szovjet csapatok megindították a rohamot. Az épülettömböt tankokkal vették körül, amelyekkel a harckocsikra veszélyes tűzeszközöket sikeresen elhallgattatták.
A Kilián laktanyát is hamarosan elfoglalták.
Estére – a magyar források szerint ez 7-én történt – a felkelők ellenállását lényegében az egész városrészben beszüntették.
Óbudán, a Schmidt kastélynál többnapos eredményes harc után a parancsnok a csoport feloszlatására kényszerült.
Babadzsán és Mamszurov tábornokok csapatai a Magyar Néphadsereg legfontosabb helyőrségeit, laktanyáit körülvették.
Az alakulatok többsége minden ellenállás nélkül lerakta a fegyvert.
(nem értették az ellentmondó információkat)
A szovjet csapatok elfoglalták az összes repülőteret és ellenőrzésük alá vonták a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalakat.
November 7-én 14 óra 30 perckor Dunapentelén a szovjet csapatok visszaverésére készülő erők ellen megindult az általános támadás. 25 perces tűzcsapás után 8 darab MIG–17-es repülőgép támadta a harcot folytató légvédelmi ütegek állásait. A szovjetek nehéz aknavetőkkel és 122 mm-es tarackokkal lőtték a harckocsikkal körbefogott várost. Másnap reggel 6 óra 30 perckor Dunapentele védelme összeomlott. A harcokban magyar részről meghalt 8 fő, megsebesült 35 fő, harcképtelenné vált 41 darab közepes- és könnyű légvédelmi löveg.
November 7-én a felkelők Budapesten légvédelmi ágyúval lelőttek egy szovjet repülőgépet.
Csepelen a szervezett ellenállást a szovjet csapatok csak 10-én, más források szerint 11-én tudták megtörni.
Magyarország keleti részein a 8. hadsereg erői november 4-e és 6-a között 32 magyar katonai helyőrséget foglaltak el.
A harcok következtében Budapest 11 évvel a háború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő megsebesült, kb. 200 000 magyar hazája elhagyására kényszerült, több mint két és fél ezer ember – csak Budapesten 1945 fő – meghalt.
A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona.
A szovjet csapatok vesztesége 2170 fő, ebből 669 fő – 85 tiszt, 584 tiszthelyettes és honvéd – meghalt, 51 fő, köztük 2 tiszt eltűnt és 1450 fő megsebesült.
Ezen időszak alatt ebből a hadseregből 17-en vesztették életüket és 27-en megsebesültek.
A felkelés 78 szervezőjét elfogták és letartóztatták.
Szovjet adatok szerint a magyar katonák és a polgári lakosság közül – ennek a hadseregnek a tevékenységi körzetében – 450-en haltak meg.
A Különleges Hadtest alakulatai október 24-től november 7-ig az alábbi veszteségeket szenvedték el: 415 fő – 56 tiszt, 84 tiszthelyettes és 275 katona – meghalt, 569 fő – 69 tiszt, 89 tiszthelyettes és 611 katona – megsebesült. További veszteségek: 28 harckocsi és önjáró löveg, 40 páncélozott szállító harcjármű és 81 gépkocsi.
A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletekben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona.
Komolyabb összecsapásra köztük és a beérkező szovjet csapatok között Dunapentelén a 142. honi vegyes légvédelmi tüzérezred állásainál került sor.
Kisebb összecsapások voltak Békéscsaba, Kaposvár, Szeged, Dunaföldvár, Székesfehérvár, Miskolc, Szolnok, Veszprém helységekben, illetve ezek térségében.
A Különleges Hadtest alárendeltségébe tartozó csapatok ahogy közeledtek a város központi részeihez, egyre nagyobb ellenállásba ütköztek, ezért Konyev marsall szükségesnek tartotta a hadtest megerősítését egy harckocsi- és egy nehéz rohamlövegezreddel, továbbá két ejtőernyős deszantezreddel.
A hadtest ezenkívül egy lövész-, egy gépesített és egy tüzérezredet, két nehézaknavető és egy sorozatvető dandárt kapott.
November 5-én – egyes magyar források szerint 7-én vagy 9-én – 13 órakor Obaturov hadosztályának alegységei170 ágyúval és aknavetővel mért erős tűzcsapás után ismét megkezdték a rohamot a Corvin mozi környékén laz ún. "Corvin-közben" évő ellenállási góc felszámolása érdekében. A tüzérségi támadás után 15 órakor a szovjet csapatok megindították a rohamot. Az épülettömböt tankokkal vették körül, amelyekkel a harckocsikra veszélyes tűzeszközöket sikeresen elhallgattatták.
A Kilián laktanyát is hamarosan elfoglalták.
Estére – a magyar források szerint ez 7-én történt – a felkelők ellenállását lényegében az egész városrészben beszüntették.
Óbudán, a Schmidt kastélynál többnapos eredményes harc után a parancsnok a csoport feloszlatására kényszerült.
Babadzsán és Mamszurov tábornokok csapatai a Magyar Néphadsereg legfontosabb helyőrségeit, laktanyáit körülvették.
Az alakulatok többsége minden ellenállás nélkül lerakta a fegyvert.
(nem értették az ellentmondó információkat)
A szovjet csapatok elfoglalták az összes repülőteret és ellenőrzésük alá vonták a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalakat.
November 7-én 14 óra 30 perckor Dunapentelén a szovjet csapatok visszaverésére készülő erők ellen megindult az általános támadás. 25 perces tűzcsapás után 8 darab MIG–17-es repülőgép támadta a harcot folytató légvédelmi ütegek állásait. A szovjetek nehéz aknavetőkkel és 122 mm-es tarackokkal lőtték a harckocsikkal körbefogott várost. Másnap reggel 6 óra 30 perckor Dunapentele védelme összeomlott. A harcokban magyar részről meghalt 8 fő, megsebesült 35 fő, harcképtelenné vált 41 darab közepes- és könnyű légvédelmi löveg.
November 7-én a felkelők Budapesten légvédelmi ágyúval lelőttek egy szovjet repülőgépet.
Csepelen a szervezett ellenállást a szovjet csapatok csak 10-én, más források szerint 11-én tudták megtörni.
Magyarország keleti részein a 8. hadsereg erői november 4-e és 6-a között 32 magyar katonai helyőrséget foglaltak el.
A harcok következtében Budapest 11 évvel a háború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő megsebesült, kb. 200 000 magyar hazája elhagyására kényszerült, több mint két és fél ezer ember – csak Budapesten 1945 fő – meghalt.
A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona.
A szovjet csapatok vesztesége 2170 fő, ebből 669 fő – 85 tiszt, 584 tiszthelyettes és honvéd – meghalt, 51 fő, köztük 2 tiszt eltűnt és 1450 fő megsebesült.
Ezen időszak alatt ebből a hadseregből 17-en vesztették életüket és 27-en megsebesültek.
A felkelés 78 szervezőjét elfogták és letartóztatták.
Szovjet adatok szerint a magyar katonák és a polgári lakosság közül – ennek a hadseregnek a tevékenységi körzetében – 450-en haltak meg.
A Különleges Hadtest alakulatai október 24-től november 7-ig az alábbi veszteségeket szenvedték el: 415 fő – 56 tiszt, 84 tiszthelyettes és 275 katona – meghalt, 569 fő – 69 tiszt, 89 tiszthelyettes és 611 katona – megsebesült. További veszteségek: 28 harckocsi és önjáró löveg, 40 páncélozott szállító harcjármű és 81 gépkocsi.
A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletekben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona.
A szovjet csapatok vesztesége 2260 fő, ebből 669 fő – 85 tiszt, 584 tiszthelyettes és közkatona – meghalt, 51 fő, köztük 2 tiszt eltűnt és 1540 fő megsebesült.
Konyev marsall 1956. november 24-én Magyarországon tartott értekezletén a szovjet városparancsnokoknak bejelentette, hogy „a szovjet kormány határozatot hozott arról, hogy a Magyarország területére küldött alakulatok többségéből létrehozzák a Déli Hadseregcsoportot.
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete alapján a magyarországi hadműveletekben való részvételért,
„A harcfeladat teljesítése közben tanúsított bátorságért és hősiességért” több mint 10 ezer szovjet tiszt és katona kapott érdemrendet és kitüntetést.
A „Szovjetunió Hőse” kitüntetést 26 fő – közülük 14 a halálát követően – kapta meg.
Nem hivatalos adatok szerint kb. 200 katona részesült a szovjet beavatkozás elítéléséért büntetésben.
A forradalom alatt a Magyar Néphadsereg állományából – nem végleges adatok szerint – 185 fő életét vesztette és 137-en megsebesültek.
November 5-én, amikor a forradalom leverése, a magyar hadsereg lefegyverzése még be sem fejeződött, a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt (báb)Kormányt támogató honvéd és belügyi tisztek utasítást kaptak a karhatalom megszervezésére.
November 8-án – az október végén feloszlatott Magyar Dolgozók Pártja helyett megalakított párt – a Magyar Szocialista munkáspárt vezetése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatot hozott a karhatalmi erők létrehozásáról.
Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere 1956. november 10-én a Rádión keresztül felhívással fordult a Budapesten tartózkodó honvédtisztekhez, hogy a Petőfi Akadémián vagy a Zrínyi Akadémián jelentkezzenek.
Az akadémiákra bevonult tisztekből, pártmunkásokból, volt ÁVH-s és rendőrségi beosztottakból alakult meg – november 13-ig – Budapesten három karhatalmi ezred. A Belügyminisztérium rendőr karhatalmi ezrede 1956 decemberében állt fel. November 27-ére az ország valamennyi megyéjében megalakultak a karhatalmi zászlóaljak.
A hadseregnek – és így a karhatalomnak is – csak azok a tisztek maradhattak, lehettek a tagjai, akik aláírták az Elnöki Tanács által 1956. november 10-én kibocsátott ún. Tiszti Nyilatkozatot.
Ebben a nyilatkozatban többek között az olvasható, hogy Magyarországon 1956 októberében „…nagy méretékű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi–Gerő klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért. Ezeknek a követeléseknek a jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom. … A helyzet tisztázását nagy mértékben megnehezítette a Nagy Imre-kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezek után népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkereskedtek, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát.
Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. … Egyetértek azzal, hogy … szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét, … kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseiket magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a katonai eskühöz híven, a katonai parancsnok öntudatosan alávetem magam. …”
Ezt a nyilatkozatot a tisztikar 75–80%-a aláírta.
A karhatalom Budapesten és vidéken december elején kezdte meg a feladatai végrehajtását.
A forradalmat követő hónapokban a lefegyverzett, szétkergetett, majd a megtorlás szolgálatába állított hadsereg sorai nehezen rendeződtek.
A hadsereg állományából ekkor a Budapesten lévő karhatalmi egységekben 4450, a vidéken lévő karhatalmi alegységekben 5910, összesen 10 360 fő teljesített szolgálatot.
(A hadsereg összlétszáma ugyanakkor 43 086 fő.)
Több átszervezés után az Elnöki Tanács 1957. április 30-án feloszlatta honvéd karhatalmat.
A Budapesten lévő karhatalmi ezredek maradványaiból megalakult „Forradalmi Honvéd Tiszti Ezred” 1957. december 20-án szüntette be tevékenységét.
A forradalom leverése után első alkalommal 1957 májusának elején hívtak be újoncokat. Május 8-án a Magyar Néphadseregben megkezdődött a „békekiképzés”.
A katonai bíróságok 1956 novembere és 1958. december 31-e között 5174 terhelt ellen 2887 ügyben jártak el és 3608 elmarasztaló ítéletet hoztak, melyből az „ellenforradalommal kapcsolatos bűntettek” miatt elítéltek száma – „rendes” eljárás során 1216, „gyorsított” eljárással 379 – 1595 fő volt. Ugyanezen időszak alatt a polgári büntetőbíróságok „rendes” eljárással 14 248, „gyorsított” eljárással 955 – összesen 15 203 – ítéletet hoztak. A vizsgált időszakban, „ellenforradalmi bűntettekért” a katonai bíróságok 113, a polgári büntetőbíróságok 93 főt ítéltek halálra. Az ítéletet 169 főn – katonai bíróságok 88, polgári bíróságok 81 – hajtották végre.
Összességében a katonai bíróságok 1956 novemberétől 1963. december 31-ig 10 946 ügyben, 15 645 terhelt ellen jártak el és 12 178 elmarasztaló ítéletet hoztak.
Ezen időszak alatt a hadsereg tagjai közül 4879 főt – ebből, „népköztársaság” elleni bűntettek elkövetésének indokával 570 főt – ítéltek el.
A forradalomban való részvételért 540 főt ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre és a jogerőssé vált halálos ítéletet 30 főn hajtották végre.
A legújabb kutatások szerint csak forradalmi cselekményekért 188 főt végeztek ki.
A katonai bíróságok a vizsgált időszakban „népköztársaság, valamint államhatalom és államigazgatás elleni” bűntettek elkövetésének indokával – nem végleges adatok szerint – 2765 ítéletet hoztak.
Konyev marsall 1956. november 24-én Magyarországon tartott értekezletén a szovjet városparancsnokoknak bejelentette, hogy „a szovjet kormány határozatot hozott arról, hogy a Magyarország területére küldött alakulatok többségéből létrehozzák a Déli Hadseregcsoportot.
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete alapján a magyarországi hadműveletekben való részvételért,
„A harcfeladat teljesítése közben tanúsított bátorságért és hősiességért” több mint 10 ezer szovjet tiszt és katona kapott érdemrendet és kitüntetést.
A „Szovjetunió Hőse” kitüntetést 26 fő – közülük 14 a halálát követően – kapta meg.
Nem hivatalos adatok szerint kb. 200 katona részesült a szovjet beavatkozás elítéléséért büntetésben.
A forradalom alatt a Magyar Néphadsereg állományából – nem végleges adatok szerint – 185 fő életét vesztette és 137-en megsebesültek.
November 5-én, amikor a forradalom leverése, a magyar hadsereg lefegyverzése még be sem fejeződött, a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt (báb)Kormányt támogató honvéd és belügyi tisztek utasítást kaptak a karhatalom megszervezésére.
November 8-án – az október végén feloszlatott Magyar Dolgozók Pártja helyett megalakított párt – a Magyar Szocialista munkáspárt vezetése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatot hozott a karhatalmi erők létrehozásáról.
Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere 1956. november 10-én a Rádión keresztül felhívással fordult a Budapesten tartózkodó honvédtisztekhez, hogy a Petőfi Akadémián vagy a Zrínyi Akadémián jelentkezzenek.
Az akadémiákra bevonult tisztekből, pártmunkásokból, volt ÁVH-s és rendőrségi beosztottakból alakult meg – november 13-ig – Budapesten három karhatalmi ezred. A Belügyminisztérium rendőr karhatalmi ezrede 1956 decemberében állt fel. November 27-ére az ország valamennyi megyéjében megalakultak a karhatalmi zászlóaljak.
A hadseregnek – és így a karhatalomnak is – csak azok a tisztek maradhattak, lehettek a tagjai, akik aláírták az Elnöki Tanács által 1956. november 10-én kibocsátott ún. Tiszti Nyilatkozatot.
Ebben a nyilatkozatban többek között az olvasható, hogy Magyarországon 1956 októberében „…nagy méretékű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi–Gerő klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért. Ezeknek a követeléseknek a jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom. … A helyzet tisztázását nagy mértékben megnehezítette a Nagy Imre-kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezek után népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkereskedtek, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát.
Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. … Egyetértek azzal, hogy … szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét, … kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseiket magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a katonai eskühöz híven, a katonai parancsnok öntudatosan alávetem magam. …”
Ezt a nyilatkozatot a tisztikar 75–80%-a aláírta.
A karhatalom Budapesten és vidéken december elején kezdte meg a feladatai végrehajtását.
A forradalmat követő hónapokban a lefegyverzett, szétkergetett, majd a megtorlás szolgálatába állított hadsereg sorai nehezen rendeződtek.
A hadsereg állományából ekkor a Budapesten lévő karhatalmi egységekben 4450, a vidéken lévő karhatalmi alegységekben 5910, összesen 10 360 fő teljesített szolgálatot.
(A hadsereg összlétszáma ugyanakkor 43 086 fő.)
Több átszervezés után az Elnöki Tanács 1957. április 30-án feloszlatta honvéd karhatalmat.
A Budapesten lévő karhatalmi ezredek maradványaiból megalakult „Forradalmi Honvéd Tiszti Ezred” 1957. december 20-án szüntette be tevékenységét.
A forradalom leverése után első alkalommal 1957 májusának elején hívtak be újoncokat. Május 8-án a Magyar Néphadseregben megkezdődött a „békekiképzés”.
A katonai bíróságok 1956 novembere és 1958. december 31-e között 5174 terhelt ellen 2887 ügyben jártak el és 3608 elmarasztaló ítéletet hoztak, melyből az „ellenforradalommal kapcsolatos bűntettek” miatt elítéltek száma – „rendes” eljárás során 1216, „gyorsított” eljárással 379 – 1595 fő volt. Ugyanezen időszak alatt a polgári büntetőbíróságok „rendes” eljárással 14 248, „gyorsított” eljárással 955 – összesen 15 203 – ítéletet hoztak. A vizsgált időszakban, „ellenforradalmi bűntettekért” a katonai bíróságok 113, a polgári büntetőbíróságok 93 főt ítéltek halálra. Az ítéletet 169 főn – katonai bíróságok 88, polgári bíróságok 81 – hajtották végre.
Összességében a katonai bíróságok 1956 novemberétől 1963. december 31-ig 10 946 ügyben, 15 645 terhelt ellen jártak el és 12 178 elmarasztaló ítéletet hoztak.
Ezen időszak alatt a hadsereg tagjai közül 4879 főt – ebből, „népköztársaság” elleni bűntettek elkövetésének indokával 570 főt – ítéltek el.
A forradalomban való részvételért 540 főt ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre és a jogerőssé vált halálos ítéletet 30 főn hajtották végre.
A legújabb kutatások szerint csak forradalmi cselekményekért 188 főt végeztek ki.
A katonai bíróságok a vizsgált időszakban „népköztársaság, valamint államhatalom és államigazgatás elleni” bűntettek elkövetésének indokával – nem végleges adatok szerint – 2765 ítéletet hoztak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése